Válassz egy növényt! Gondolatban menj bele!  Érezd, hogy mit érez! – hangzott el az utasítás.

Körbenéztem. Én nem akarok tuja lenni! Inkább távolabbra tekintettem. Vonzott a fűzfa is, de végül mégis egy kisebb díszfa mellett döntöttem. Elég messze volt a fa. Nem tudtam pontosan megállapítani, hogy milyen, de apró gyümölcsök voltak rajta, kicsi, kerek szilvafélék. Amint kiválasztottam őt magamnak, szinte már belül is voltam. Nem tudom hogyan. Természetesen folyamatosan kaptuk az utasítást, hogy mit, hogyan kellene csinálni, de az új élmény sokkal izgalmasabb volt annál, mint hogy az utasításokat kövessem.   A gondolataim önálló útra keltek.

Bent voltam. Bent a fa belsejében. Először lementem a gyökerekhez. Ott jó hűvös fogadott. Éreztem a nedvességet, éreztem a hűvöset. Sokáig nem is nagyon akaródzott feljebb menni, hiszen éreztem, hogy a fa többi részében meleg van, hogy tikkadok, hogy vakít a nap, hogy forróság vesz körül. Mégis el kellett indulnom. Először jó volt megpihenni lent a gyökerek között, a sötétben, a nyirkos hűvösben, de egy idő után már másra vágytam. 

A hőség, a forróság ellenére felmentem a fa tetejére a levelek közé. Éreztem a leveleket és éreztem azt is, hogy ez csak egy ideiglenes állapotuk, hogy le fognak hullani, hogy nem tartoznak végérvényesen a fához. Lehullanak, és por lesz belőlük.  Visszatértem hát a stabil részekhez. Egyszer csak arra eszméltem, hogy a termésnél vagyok. Benne voltam a gyümölcsben. Éreztem, hogy lehullok, hogy elveszítem az addigi biztonságot, és a földre kerülök. Éreztem, hogy beletaposnak a földbe. Mivel jobb ez, mint levélnek lenni?  Elszakadni, és soha vissza nem térni a biztonságot adó ágak közé?  Ez méltánytalan.  Ez maga a hiábavalóság.  Mert könnyű erőtől duzzadó gyümölcsként remélni, hogy ez mindig így lesz.  Aztán megtörtént a csoda. Éreztem, hogy lezuhanok, a földbe tipornak, de ez volt az ára annak, hogy kiszabaduljon a mag, aminek a testem a bölcsője volt, de már csak börtöne.  A magból új élet hajtott ki, szárba szökkent és az ég felé tört. Átéltem az élet körforgását. Arra eszméltem, hogy  újból termés voltam. Ott voltam a fán, éretten, zuhanás előtti pillanatban. Tudtam, hogy zuhanás következik, de ott volt már bennem a remény, hogy a zuhanás, a régi élet elveszítése egy új élet kezdetét jelentheti. Pár pillanatig boldog voltam. Nem féltem. Csak azt éreztem, hogy az élet örök körforgásában létezünk, és csak azért hullunk le, hogy utána megújult formában újjászülethessünk.  Az új élet reménye az, ami értelmet ad a zuhanásnak.  Mi történik, ha betonra hullik a termés, vagy a folyó sodrába?  Ha nem esik az eső, vagy, ha....  Ha erre gondolunk, akkor elvész  a legszebb remény, és csak a kétkedés fájdalma marad.  Ha hisszük, hogy általunk újul meg az élet, hogy a zuhanás csupán a körforgás része, akkor nincs olyan, hogy elmúlás.  Csak az éltető gyökér, a szilárd törzs, a virág, a mag, az élet, és maga a körforgás.

 

… akár az első munkainterjúd előtt!

 

Egyetemi oktatóként és családanyaként egyaránt fontosnak tartom, hogy a fiatalokat ne csak az elméleti ismeretek elsajátításában segítsük, hanem olyan készségek, képességek kialakításában is támogassuk őket, melyek nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a munka világában sikeresen boldoguljanak. Ehhez egyaránt szükség van versenyképes tudásra, szakismeretre, megfelelő attitűdre, de arról se feledkezzünk el, hogy mindez nem elég, szükség van olyan lehetőségekre, ahol a fiatalok bebizonyíthatják rátermettségüket, megmutathatják tudásukat. Vajon sikerül-e megszerezniük álmaik állását, ahol kamatoztathatják képességeiket?  Különösen fontos, hogy jól kezeljük az olyan kritikus szituációkat, mint a "mindent eldöntő" állas interjú.  Ennek a kérdésnek komoly szakirodalma van.  Érdekes gondolatokat olvashatunk www.hrsm.hu oldalon.

A pletyka a kommunikáció sajátos formája.  Fogalmát sokan, sokféleképpen megfogalmazták már.  Az talán mindegyik leírásban közös, hogy rosszindulatú, felelőtlen híresztelést értenek alatta.

 

Sokan gondolják, hogy a pletykálkodás a vénasszonyok sportja, pedig nem így van!  A pletyka valójában átszövi az egész életünket.  Én a legdurvább pletykákat mindig a férfi öltözőben hallottam.  Ugye, ez egy kicsit meglepő?  

Sokszor észre sem vesszük, vagy nem vesszük komolyan , amikor hamis, vagy meg nem erősített információt adunk tovább. Nem minden pletykát szül a rosszindulat.  Sokszor elég, hogy  hallunk valami érdekeset, izgalmasat, esetleg bosszantót, amit rögvest továbbadunk, és már útra is kelt a pletyka.  A pletyka információ torzító hatása jól szemléltethető szituációs játékokkal.  

Okai

A kommunikációnak ez a felelőtlen formája ritkán irányul kifejezetten mások lejáratására.  Sokszor csak megerősítést keresünk a közösségben, vagy próbáljuk feldolgozni a rossz hírek okozta feszültséget.  Szórakoztatjuk magunkat.  Vannak akik a kisebbségi komplexusukat kompenzálják így.  Azzal, hogy leszólnak másokat, nagyszerűbbnek érzik magukat.  Különösen, ha ebben megerősítést kapnak a környezetüktől.

Az embereknek sokszor fel sem tűnik, hogy néha teljesen akaratlanul indítanak el fals információt.  Ez jól szemléltethető szituációs játékon keresztül.  Tegyük fel, hogy a gyakorlatvezető kiküldi a szobából a résztvevőket, eg y kivételével.  Neki elmesél egy történetet.  Aztán megkéri, hogy mesélje el az első tesztalanynak, aki majd elmeséli a következőnek, aki a következőnek  és így tovább.  Aztán összehasonlítja kiindulási történetet a végeredménnyel.   

Miért veszélyes?

Bajba sodorhatunk vele másokat, vagy akár magunkat  is, ha felelőtlenül kommunikálunk és bizonyossággal állítunk tényeket, amiknek talán nem sok köze van a valósághoz.  Mivel a szörnyűségeknek nagy a hírértéke, könnyen átlépi az információs ingerküszöbünket.  Ebből az következik, hogy a pletyka tárgya általában valami rossz dolog, amit jócskán felerősíthetünk azzal, ha sokan beszélnek róla.

Az emberek könnyen rászedhetők. Gyermekként csúnya tréfát eszeltünk ki.  Az  óraközi szünetben beinvitáltuk fiú osztálytársainkat a wc-be és elkezdtünk panaszkodni Józsira, remélve, hogy „áldozatunk” csatlakozik hozzánk.  Ez szinte mindig meg is történt.  Józsi pedig ott ücsörgött az egyik fülkében és jól mulatott rajtunk.  Ma a technikai eszközök ennél sokkal rafináltabb tréfákat tesznek lehetővé.  Gondoljunk csak egy „véletlenül” bekapcsolva felejtett mobilra...

Tizenhárom éve tanítok. A tanítás a munkám és a szenvedélyem egyben. Életem során a tanítás számtalanszor megjelent, de a döntő lépés megtételére mégiscsak a sors kényszerített. Gyesen voltam, amikor megszűnt a munkahelyem. Hogyan tovább? Ugyan ki akar alkalmazni egy két gyerekes családanyát? Csak egy dolgot tudtam, hogy legjobban tanulni és tanítani szeretek. Mivel rendelkeztem tanári diplomával is, meghoztam a döntést. Elkezdtem a PhD-t és elindultam a tanári pályán. 

Most mégsem erről szeretnék írni, hanem a másik oldalról, a tanulásról. A tanulás az életemnek mindig központi eleme volt. Mindig kellett valami újat tanulnom (ez lehetett akár főzés, gyereknevelés vagy meseírás). Életünk első szakaszában a tanulás egyértelmű. Hálával tartozom sok tanítómnak, hogy segített ezen az úton. Viszont elérkezhetünk egy olyan ponthoz, hogy már sokat tudunk, de még menni szeretnénk előre. Szükségünk van-e külső segítőre? Találhatunk-e ilyet? Három személyes példán szeretném azt bemutatni, hogy igen. 

Több helyen olvastam, hogy a világ számunkra annyi, amennyit látunk belőle. Én pontosítanám ezt a megállapítást. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy számunkra annyi a világ, amennyit érzékelünk, felfogunk belőle.

Az érzékelés csupán az egyik forrás. Fontos még az érzékelésből felépített közvetett megtapasztalás is. Ezekből a megtapasztalásokból felépül egy másik világ. Ez a másik világ már sokban függ a befogadó személyétől. Ez talán mindig is így volt. A fantázia valószínűleg az idők kezdete óta kiegészítette, színesítette, feldolgozhatóvá tette az érzékelt valóságot. A fantázia teremtő ereje nélkül nem jöttek volna létre azok a csodálatos művészeti alkotások amik sok millió embernek segítenek belépni egy titokzatos dimenzióba, ami túlmutat a hétköznapi megtapasztaláson.

Hatékony kommunikáció nélkül nehezen boldogulunk.  Különösen így van ez, ha számunkra ismeretlen embert szeretnénk megszólítani.  Ha ismerkedni szeretnénk.

Sokan szenvednek a társtalanságtól.  Ahogy véget érnek a serdülés évei, mintha elfelejtenének valamit a fiúk és a lányok.  Fiatal felnőttként bekerülve a munkahely világába megváltozik az élet.    Mi változik?  8-10 órát tölteni egy zárt közösségben.  Mindennap ugyanazok az emberek.  Ráadásul már nem is az a homogén korosztály ami az iskolában volt.  Úgy érzed, hogy leszűkült a világ.  Hol találhatnál magadnak társat?  Egyáltalán milyen társat keresel?  Milyennek szeretnéd őt látni?  Ezt nem könnyű megfogalmazni.  Sokszor azt sem, hogy magadat milyennek szeretnéd látni. 

Hiába a kommunikációs forradalom, a rengeteg új csatorna, a személyes találkozás varázsát nem tudja kiváltani.  És ezekben a személyes találkozásokban bőségesen részünk van.  Csak meg kell látni a helyzetet.

Reggel a metrón utazol, és álmosan a semmibe meredsz, és akkor hirtelen meglátsz  valakit.  Nem tudod, hogy ki ő, de már nem először látod.  Nem is másodszor.  Szinte minden reggel találkozik néhány másodpercre a tekinteted az övével.

Akit foglalkoztat az önismeret kérdése az biztosan találkozott már a  A Myers–Briggs-típusindikátor (MBTI) nevű személyiségteszt fogalmával.  Én néhány éve Frankfurtban egy amerikai trénerek által vezetett program keretében ismerkedtem meg a rendszerrel. Természetesen a tesztet is kitöltöttem és elég érdekesnek találtam.  A tanfolyam legértékesebb része a szituációs játék volt.

A rendszert   Carl Gustav Jung munkásságát is felhasználva, a második világháború éveiben  Katherine Briggs és lánya, Isabel Myers alkotta meg.A teszt arra kérdez rá, hogy hogyan viselkedünk konkrét élethelyzetekben.  Az információfeldolgozással és döntéshozással kapcsolatos viselkedésében négy jellemző tulajdonság mentén csoportosítja a személyiségtesztet kitöltő embereket: 

I Introvertált (introverted) – Extrovertált (extroverted) E

S Érzékelő (Sensing) – Intuitív (iNtuitive) N

T Gondolkodó (Thinking) – Érző (Feeling) F

J Megítélő (Judging) – Észlelő (Perceiving) P

A tipizálás talán legközismertebb, Magyarországon is sokat hivatkozott eleme az introvertált/extrovertált kategóriákba sorolás.  Az MBTI rendszer átfogó áttekintése helyett erre a faktorra összpontosítok. Az introvertált-extrovertált ellentétpár magyar nyelvben a „befelé” ill. „kifelé forduló” kifejezésekkel írható le.  Ezek a kifejezések persze nem írhatóak le pontosan egy-egy szóval.

Az elmúlt évtizedekben sok minden megváltozott. Megváltozott a család szerepéről, a párkapcsolatokról való vélekedés is. Amikor 25 évvel ezelőtt abba a faluba költöztünk, ahol ma is élünk, minden másként működött. A generációk egymásra épülésének megvolt a megszokott, elfogadott rendje. A gyerekek elvégezték iskolákat, dolgozni kezdtek és ezzel csaknem egy időben párt választottak és szülői segítséggel megkezdték felépíteni a saját házukat. Aztán jöttek a gyerekek. Folytatódott a körforgás. Ennek megvolt a maga szépsége, biztonságot adott.

 Ma a fiatalok tovább tanulnak és a munkakörnyezetbe való beilleszkedés is tovább tart. Kitolódik a szociális érés ideje. Sokszor a 30-35 éves "gyerekek" is önállótlanok. Már felnőttek, és megvan az igényük, hogy a társadalom felnőttként kezelje őket, de sokan még a harmincas éveik közepén sem készültek fel az egzisztenciális biztonság megteremtésére. Megváltozott körülmények között jön el a párválasztás ideje is. De eljön, mert az ember társas lény. Igaz, talán már ez sem úgy történik, mint 20-30 évvel ezelőtt. Egyrészt később kerül sor a pár kiválasztására. Ami annyiból talán jobb, hogy egy harmincéves ember többet tud a világról, és - ami ennél sokkal fontosabb - saját magáról és így megfontoltabb döntést tud hozni. Kicsit olyan ez, mint a pályaválasztás. 16-18 évesen nehéz olyan hivatást választani, amiben annyi örömet lelünk, hogy fel sem merül bennünk a pályamódosítás gondolata. Bár van , akinek sikerül. Mint ahogy vannak olyan párok is, akik ifjúként kötik össze a sorsukat, és együtt öregszenek meg. Számomra az lenne a logikus, hogy az érett fejjel hozott döntések sokkal megalapozottabbak.