Ónodi Annamária

A város határában volt egy óriási pipacsmező. Ha láttál már olyat, akkor tudod milyen érzés. Amikor a törékeny kis virágok szinte áthatolhatatlan pajzsot képeznek, amikor egy kis szellő hatására, mint egy vörös tenger hullámzik. Tele van élettel, tele van szépséggel. Mintha csak Isten a kis Jézuskát szerette volna megörvendeztetni vele. Alkotott valami szépet, ami nem félelmetes, egyszerű, de mégis csodálatos.

Ennek az óriási pipacsmezőnek a közepén volt egy nagyravágyó pipacs. Különbnek érezte magát a többinél, különbnek szerette volna érezni magát. „Különleges vagy” hallotta belül folyamatosan a bűvös mondatot. Igen. Különleges volt. Ugyanúgy, mint a mellette élő több millió pipacs. Hiszen minden élőlény különleges a maga voltában. Ennek a pipacsnak nem volt elég, hogy részese lehetett valami csodálatosnak, ő egyes-egyedüli szeretett volna lenni. Szerette volna, ha nem azonosítják mindig a pipacsos réttel. Hányszor hallotta az idősebb pipacsoktól: „Különleges vagy, mint mi mindannyian ezen a pipacsos réten.” Ő nem akart egy lenni a sok közül. Ő a PIPACS szeretett volna lenni. Végül meghallgatásra került a kérése. Egy reggel óriási munkagépek jöttek, felszántották a rétet és elkezdődött egy gigantikus építkezés. Már a betonozásnál tartottak, amikor az egyik munkás megpillantotta a pipacsot. Nagyon megörült neki.

• Jé! Egy szál pipacs megmaradt. Hazaviszem és elteszem a kislányomnak, hogy meg tudjam neki mutatni.

A munkás szerette a régi pipacsmezőt. Sok kedves élménye fűződött hozzá. A pipacsot még aznap lepréselte egy könyvbe és meg is feledkezett róla.

Eltelt 10 év. Kislánya már iskolába járt. Egyszer azzal jött haza az iskolából, hogy a lakóhelyükről fognak egy kiállítást rendezni és ahhoz kell minél több tárgyi emléket gyűjteni. Előkerültek a régi képeslapok, a régi bizonyítványok, az úttörő nyakkendő, a KISZ kitüntetés, a régi újságok. A férfinak eszébe jutott valami.

• Emlékeztek, hogy az új bevásárló helyén régen egy pipacsmező volt? Van valahol nekem egy préselt virágom onnan.

A férfi megkereste, a kislány pedig nagyon örült neki. Vett egy kartonlapot, ráírta nagybetűkkel, hogy „A PIPACS” és ráragasztotta a lepréselt virágot. Alá pedig gondosan megformált betűkkel leírta, hogy a régi bevásárló központ helyén egy óriási pipacsmező állt és ez a pipacs onnan való.

A pipacs kikerült az iskola vitrinébe és sokan megnézték. A kiállításnak olyan nagy sikere lett, hogy a polgármester megkérte az iskolát, hogy a legérdekesebb tárgyi emlékeket nem-e állíthatnák ki a polgármesteri hivatal állandó kiállításába. A pipacs is belekerült a kiválasztott tárgyi emlékek közé. Tulajdonképpen teljesült a vágya. Ő volt a „PIPACS”.

Ahogy teltek az évek úgy fakult a virág színe, végül már egyáltalán nem volt szép és egy átrendezés alkalmával egyszerűen kidobták.

• Bárcsak újra élhetnék! – szakadt fel egy kívánság a mélyből

 Csodák mindig vannak. A parkoló melletti elhanyagolt füves részben valahogy kikelt egy pipacs. Honnan kerülhetett oda? Nem tudjuk. Nem is ez a lényeges. Az a fontos, hogy ott volt és virágzott.

• Nézd egy pipacs! – mondta a lány a fiúnak. – Mi lenne, ha lepréselném az apámnak? Állandóan arról a régi pipacsmezőről mesél.

• Ha fontos a pipacs, akkor ne szedd le!

• Miért ne szedjem? Lepréselem és legalább 10 évig újból meg tudjuk mutatni, hogy ilyen a pipacs. Képzeld, van olyan barátnőm, aki soha nem látott élőben pipacsot. Én is csak préselt virágként láttam, de legalább úgy láttam. Ezt most gyorsan leszedem, amíg még ilyen szép addig lepréselem, és meg tudom mutatni a barátnőimnek.

• Szeretnéd a barátnőidnek és az apádnak megmutatni?

• Igen.

• Akkor hagyd!

• Miért?

• Hagyd, hogy beérjen a pipacs, hogy elhervadjon, hogy a magjait elszórja, és hogy a magok újra kikeljenek.

Így történt. Néha akkor segítünk a legtöbbet, ha nem avatkozunk be, ha hagyjuk hogy a természet a saját törvényei szerint éljen. Úgy tud igazán kiteljesedni.

Évek alatt a pipacs elszaporodott. A parkoló mellett volt egy olyan kis rész, ami a nyár közepén élénken piroslott mindenki örömére. Igaz, hogy töredéke volt a régi pipacsmezőnek, de azért élt. Ennek a pici résznek a közepén kikelt egy pipacs, aki különb szeretett volna lenni mindenkinél. Ahogy ezt a kívánságát kimondta, megjelentek a kertészek, akiknek az volt a feladatuk, hogy ezt az elhanyagolt területet gondozásba vegyék és árvácskát ültessenek bele.