A. Revenita

2024. 04. 20.

Judit haladt a munkahelyére. Nem volt jó érzése. Tudta, hogy fel kell vennie a „Minden rendben van.” optimista álarcot. Pedig semmi sem volt rendben. Úgy érezte, hogy recseg-ropog az egész rendszer és csak az önérdekek rejtélyes hálózata tartja össze. Ebben a kusza hálóban még Juditnak is lehet esélye a fennmaradásra. Csak az zavarta, hogy a túlélését nem az értékeinek, nem a kitartó munkájának, nem az elkötelezettségének köszönheti, hanem valami másnak, amit maga sem ért.

Az elmúlt hónapokban sokat változott. Amikor először szembesült azzal, hogy nincs biztonságban az egzisztenciája, akkor meg akart felelni. Egy rövid töprengés után le kellett vonnia azt a következtetést, hogy nem fog tudni megfelelni. Ha el akarják őt küldeni, akkor el fogják tudni. A következő fázis a „tedd meg amit lehet, de ne akard mindenáron”. Az nem jó, ha valaki mindent hajlandó megtenni azért, hogy megtarthassa a munkahelyét. Juditnak a lelke ennél többet ért.

Judit haladt befelé és azon gondolkozott, hogy lehet-e két urat szolgálni? Tudta, hogy lesznek olyan helyzetek, amikor Lelkét be kell terelgetnie a lélekdobozba, hogy ne sérüljön. Meg kell védenie magát, és másként nem megy. Viszont nem akart mindig bezárva élni. Rettegett attól, hogy szegény Lelkét elzárja és úgy elé tornyosulnak a problémák, hogy már sohasem fogja megtalálni. Csak azok az álarcok lesznek meg, amelyeket azért ölt magára, hogy túléljen. Minek túlélni Lélek nélkül?

Judit még tudta élvezni a napsugarat, még tudott őszintén nevetni. Nem akarta elveszítenie a Lelkét. Lehet-e két urat szolgálni? A Szentírás azt mondja, hogy nem. Vajon lesz-e Juditnak elég bátorsága, hogy kövesse a Lélek szavát, és csak időnként, átmenetileg bújjon be a lélekdobozba, és csak nagyon rövid ideig hordjon álarcot.