dr. Holló Sándor írása
Amikor idős emberekkel beszélgetek, akkor értem igazán, hogy mennyire értékesek az emlékeink. Amikor sokadszor érzem megelevenedni ugyanazt a történetet, és úgy érzem mintha a mesélő attól félne, hogy elfelejti a számára olyan kedves emléket, a számára oly kedves embert. Fél attól, hogy elveszít valami fontosat.
Az idő mindent megszépít, az emlékeinket is - tartja a mondás. Ebben már nem vagyok biztos. Az emlékek talán halványabbá válnak, egyes részletek el is tűnhetnek. Lekopnak a sarkok, az élek és kicsit kerekebbé válik a múlt. Ez tud segíteni, amikor fájdalmas emlékezni. Könnyebb így elviselni valami rossz dolgot, ami megtörtént velünk. Könnyebb, ha azt érezzük, hogy ennek meg kellett történni, de túl vagyunk rajta. Talán. Ha a szép emlékek virágoznak a lelkünkben, az sok erőt ad. Igen, lehet, hogy kicsit még jobban megszépül az, ami szép volt.
Nemrég értettem meg, hogy nem az idő az egyetlen, ami megváltoztatja, esetleg elveszi tőlünk az emlékeinket. Néha elég, ha valaki azt mondja, hogy „ez teljesen másként történt”, vagy, hogy „számomra ez már mást jelent”. Meg tudjuk őrizni ilyenkor a szép emlékünket, vagy meghal, és vele együtt eltűnik egy darabka belőlünk? Elvehetik tőlünk az emlékeinket, és ezzel a múltunk egy egy részét, mint ahogy elvehetnek egy házat, autót, vagy egy pénztárcát? Meg tudjuk védeni az emlékeinket, vagy elég valakinek a csalódottsága, haragja, hogy mindent szétromboljon?
Mostanában sokat gondolok a gyerekkoromra. Sok fájdalmas és sok szép dolgot éltem át akkoriban. Ezek az emlékek már senkinek nem fontosak, senki nem akarja átértékelni, vagy elvenni őket, hogy valamiért megbüntessen. Ezek régi emlékek. Annyira régiek, hogy ezek a történetek talán már csak az én emlékeimben élnek. Ahogy a nagymamám rétest nyújtott a nagy asztalon, vagy a vasárnapi ebédek meghitt hangulata. Ahogy idősödöm, egyre többet gondolok ezekre a dolgokra. Talán én is azért mesélem majd el újra és újra a régi szép emlékeket, hogy megmaradjanak nekem.