Ibolya februárban
Ónodi Annamária
2024. február 25.
Február 25. van. Édesanyám születésnapja. Két napja készülődők már, hogy kimenjek a sírjához, de mindig találtam valami kifogást. Ez fáj, az fáj, rossz idő van….
Persze mentegethetném magam, de most is fontosabb volt a saját kényelmem, mint hogy őhozzá elmenjek. Viszont a lelkemben, a gondolataimban folyamatosan ott volt. Már egy ideje tervezgetem, hogy mikor menjek ki a sírjához. Remélem megbocsájt nekem ugyanúgy, mint életében annyiszor, hogy most is a saját érdekeimet előbbre helyeztem. Azért mégis bűntudatom van. Szeretnék vele lenni, szeretném megköszönni neki mindazt, amit kaptam tőle.
Mit kaptam tőle? Olyan nehéz megfogalmazni, hiszen olyan volt, mint a kékibolya. Nem hivalkodó, de sok ember lelkét megmelegítette. Az egyik legkedvesebb élményem éppen az ibolyához kötődik.
Egészen pici lány voltam, amikor az erdőn át baktattunk felfelé a telekre. A telkünk a hegy tetején volt, a busz viszont az erdő alján állt meg. Kis csapatokban haladtunk felfelé a kitaposott gyalogúton. Ez egy 45 perces gyaloglás volt felfelé. Persze, hogy időnként elfáradtam és nyafogtam. Ő mindig türelmes volt. Sokszor a nyakába vett és úgy vitt. Tavasszal miközben haladtunk felfelé, elkezdtük keresni az ibolyát a bokrok aljában és a napos kis tisztásokon. Mekkora öröm volt, amikor észrevettük az első kis lila virágokat! Az én születésnapom március 19-én van, édesanyámé február 25-én. Az egyik legkedvesebb játékunk az volt, hogy vajon a születésnapomra fog-e nyílni ibolya. Mindig vártuk és ha találtunk, nagyon örültünk neki. A tavasz előrehaladtával az ibolyát csokrokba szedtük. Még most is elevenen él bennem ahogy édesanyámmal megyünk fel a telekre és lemaradunk mindenkitől, mert letelepszünk egy ibolyamező mellett és csak szedjük-szedjük a pici kék és lila virágokat egészen kis csokrokba. Amikor felértünk a telekre, akkor vízzel teli kis poharakba tettük az ibolya csokrokat. Néhány napig szagolgattuk, gyönyörködtünk benne, örültünk neki.
Az ibolyacsokor számunkra szelídséget, kedvességet jelentett. Amikor férjhez mentem és gyerekeim lettek, már nem jártam édesanyámmal a régi kitaposott utat és nem szedtem vele ibolyát. De ő tavasz táján mindig hozott nekem is egy kis csokrot és az unokáinak is.
Ma van édesanyám születésnapja. Szeretnék adni neki valamit. Szeretném megköszönni mindazt, amit kaptam tőle. A kertemben gyönyörűen nyílik az ibolya. De hiszen február van! Édesanyámtól kaptam valamit, amit szavakkal oly nehéz elmondani. Nemcsak a kertemben, de a lelkemben is nyílik az ibolya. Amikor ránézek az amúgy jelentéktelen virágra, akkor látok egy anyát és egy kislányt, akik függetlenül az élet megpróbáltatásaitól közösen virágot szednek és örülnek neki.
Már nem tudom elmondani édesanyámnak, hogy mit jelentett számomra, hogy egy ici-picike helyen egy kis időre úgy éreztük, hogy felhőtlenül boldogok vagyunk, hiszen már 10 éve meghalt. De féltve őrzőm lelkemben az együttlétünk emlékét és a kertemben óvom az ibolyát, hogy minél jobban elterjedhessen.