Csak játék..?

Judit a gimnáziumban az osztályterem hátsó padsorában arról álmodozott, hogy híres írónő lesz. Nem voltak barátai, ezért a szünetben csak nézte a többieket és azzal szórakoztatta magát, hogy rövid gúnyos történeteket írt róluk. Csak egyszer kerül kellemetlen helyzetbe, amikor elvették a titkos noteszát és elkezdték felolvasni a benne szereplő történetet. Az egész osztály dőlt a röhögéstől, természetesen nem Judit kárára. A notesz életét a feldühödött osztálytárstól az mentette meg, hogy belépett a terembe a tanár és elvette az írást. Természetesen utána jött egy komolynak nevezett beszélgetés. „Nem szabad az osztálytársaidat történetekben kigúnyolni!” Judit csak bólogatott, meg hümmögött. Igyekezett komoly arcot vágni. Bár ez az igyekezet majdnem kudarcba fulladt, amikor az osztályfőnöke felolvasta, hogy például miket nem szabadna írnia. Az elmúlt négy év alatt, mióta rájött, hogy az írás neki milyen sokat jelent, voltak hasonló beszélgetései. Judit levonta a következtetést. A történeteit otthon őrizte. Mindig csak üres lapok voltak nála. Az írást nem hagyta abba. Judit elég erős és elég cinikus volt ahhoz, hogy osztálytársait megfékezze. Senki nem kockáztatta meg, hogy rajta röhögjön az osztály. Judit ideje korán rájött arra, hogy ha más mint a többiek, akkor meg kell tudnia védenie magát. Tudott távolságot tartani. Talán pont ezért, de a szerelem valahogy elkerülte. Csak figyelte a többieket és gúnyos szatírákat írt a lehetetlen párkapcsolataikról.

Az egyetem új életet hozott számára. Ott kivirágzott. Végre barátokra talált. Ezt részben a színjátszónak köszönhette. Végre talált magának még egy olyan tevékenységet, ahol biztonságban kipróbálhatta magát. Legalábbis ő így érezte.

A színpadon érintette meg először finoman, észrevétlenül a szerelem. Ki merte rá nyitni a szívét, mert ez volt a rendezői instrukció. Hiteles szeretett volna lenni a darabban. Fel sem tűnt neki, de ez az érzés akkor is vele maradt, amikor már nem a színdarabban játszott. Elkísérte hazafelé a villamoson, és vele volt akkor is, amikor esténként összecsukta kedvenc könyvét, és elnyomta az álom. Nem tudott elszakadni a szerelmes ölelés érzésétől. Szívrepesve várta a próbákat. Az előadásokon bámulatos teljesítményt nyújtott. Judit észrevétlenül néhány hónap alatt igazi nővé érett a színpadon.

Elérkezett a kis csapat utolsó előadása. Judit nem akarta, hogy véget érjen ez a gyönyörű álom. Hiszen a színdarab is jól végződött. A fiatalok egymásra találtak, egymásba szerettek.

Az előadás után úgy húzta az időt, hogy Karcsival kettesbe maradhasson. Tudta, hogy a színpadi szerelme meg fogja őt várni. Amikor kilépett a női öltözőből, Karcsi ott állt mosolyogva. Judit pár másodpercre lehunyta a szemét, felkészült a nagy pillanatra….

- Szeretnélek bemutatni a barátnőmnek! – mondta Karcsi, és a mellette álló fiatal lány kedvesen kezet nyújtott.

Juditot mintha egy vödör jeges vízzel öntötték volna le. „Dehát az én történetemben nem ennek kellett volna következnie!!!!” Judit szóhoz sem jutott. Szerencsére erre nem is volt szükség. Karcsi és a barátnője beszéltek helyette is. Még a nyáron meglesz az esküvő, ahova őt is meghívták.

Judit úgy érezte minta fejbe csapták volna. Megdermedt a lelke…

Van, amikor nehéz. Nagyon jó, ha ilyenkor van olyan barát mellette, aki nem rossz tanácsokkal látja el. Ez a segítő most Judit édesanyja volt. Látta lánya szenvedését. Látta hogyan virult ki az elmúlt hónapokban. Látta milyen izgatottan készült minden próba előtt. Aztán hallotta éjszakánként lánya elfojtott zokogását. Egyszer megkérdezte, hogy mi van Karcsival. Judit csak annyit felelt: „nyáron megnősül”. Soha többé nem beszéltek róla.

Megízlelt valamit, ami megváltoztatta egész lényét. Úgy érezte, hogy ezt a csodálatos valamit most elvették tőle. Fájdalmas hetek és hónapok következtek. Nagy volt a kísértés, hogy felszínes szenvedéllyel töltse ki a lüktető űrt. Édesanya régi története tartotta csak vissza. Sokszor hallotta. Nem is tudta, hogy miért. Talán azért, hogy ő ne essen ugyanebbe a hibába.

Édesanyjának volt egy nagy szerelme, de a fiú nem vehette feleségül, mivel ő szegény lány volt. Édesanya lelkét ez annyira felkavarta, hogy meggondolatlanul igent mondott az első fiúnak, aki megkérte a kezét. Hiába figyelmeztette mindenki, hogy az a fiú nem hozzá való. Az esküvő előtti napon már rádöbbent, hogy ez milyen óriási hiba, de nem mert visszakozni. Hozzáment. Néhány hónapig bírta csak férje erőszakos természetét. Hazamenekült és elvált. Az volt a szerencséje, hogy a családja visszafogadta őt, és segítették, hogy új életet kezdhessen.

Judit édesanyja most nem szólt semmit. Judit mégis érezte a ki nem mondott figyelmeztetést: „NE FEKÜDJ LE AZ ELSŐ FIÚVAL, AKI LE AKAR FEKTETNI! ENNÉL TE SOKKAL TÖBBET ÉRSZ!”

Néhány hónap alatt Judit megnyugodott. Lelke begyógyult. Sokszor eszébe jutott, hogy milyen jó, hogy igazából semmi komoly dolog nem alakult ki közte és Karcsi között. Az egész csak egy fiatal lány szenvedélyes fantáziája volt.

Judit barátnője unszolására ősszel visszatért a színjátszó csapatba. Előtte meggyőződtek róla, hogy Karcsi nem lesz ott. Viszont jött helyette Péter. Péter még tartózkodóbb volt, mint Judit. Viszont Judit most már tudta, hogy mit akar. Óvakodott attól, hogy a fantáziája túlzottan elragadja őt. Mindig csak a következő lépésről álmodozott. Mivel a baráti társaságuk látta, hogy ők összeillenek, addig-addig segítettek, hogy az a bizonyos gát végül áttört közöttük. Végre mindketten el tudtak indulni egy igazi közös úton. Ez annyira jól sikerült nekik, hogy az egyetem után összeházasodtak, gyerekeik születtek.

-------

Eltelt 20 év. Judit szülei házában pakolt. Előkerültek a régi írásai. Nem bírta megállni, hogy ne olvasson bele. Leült régi ágyára, és belemerült az olvasásba. Közben nagyokat kuncogott. Rég érezte ilyen jól magát. Az elmúlt évek megviselték. Először édesanyját, majd édesapját veszítette el. Úgy érezte, hogy egyedül maradt. Persze ez nem volt teljesen így, mert ott volt a férje, ott voltak a gyerekei, de valahogy mégis minden megváltozott.

- Ki vagyok én? Hova tartozom?

Amíg a gyerekek kicsik voltak nem merültek fel Juditban ilyen kérdések. Hiszen anya volt. Mi másra jutott volna ideje, ereje?

Az élet rendje, hogy a gyerekek felnőnek és a saját útjukat kezdik járni. Juditnak fájdalmas volt ez a leválás, és a férje nem segített neki. Mindketten a maguk módján a gyerekeikbe kapaszkodtak ahelyett, hogy egymás kezét fogták volna. Juditnak hiányzott valami, újra az íráshoz fordult segítségért. Lassan kezdett visszatalálni a régi önmagához és újra megtelt életerővel. A színjátszóhoz már öregnek érezte magát, így akárcsak a férje inkább sportolni kezdett. Elkövettek egy hibát. Más sportot választottak és más társaságban érezték jól magukat. Közös történetük el kezdett halványulni. Judit meg csak írt és írt, azzal szórakoztatta magát. Mintha a valóság nem is létezett volna. Közben azzal nyugtatta magát, hogy ő semmi rosszat nem követett el. Az egészségére vigyázni kell, ezért járt el az edzésekre. Az írás, pedig a művészi önkifejezés eszköze. Nem vette észre, hogy visszatér a régi érzés, és ő újból ott áll azon a régi színpadon, ahol beleszeretett Karcsiba. És ott áll vele szemben Karcsi is, aki persze már nem Karcsi, de ezt teljesen mindegy, hiszen az érzés ugyanaz! És ugyanaz a hamis biztonságérzet, hogy ennek a hirtelen támadt lángnak csak gyönyörködtető fénye van, de bármilyen közel merészkedünk is hozzá, meg nem éget. Nem vette észre, hogy a fantáziálgatás közben apránként leomlottak a gátak, és apránként elmosódott a határ az álom és a valóság között. Igen, ott állt élete színpadán, ahol valóságossá váltak a szenvedélyes ölelések. Egy világ, ahol csak Ő van és Judit. Ahol nem számít, hogy máshova mennek haza, nem számítanak a kínos magyarázkodások. Hiszen az aktuális felvonás akkor kezdődik, amikor felgördül a függöny, és akkor ér véget, amikor… Nem, ez nem ilyen egyszerű. Meg tudod fizetni az árát, hogy két színpadon vagy főszereplő? És annak az árát, hogy Ő két színpadon alakít főszerepet? Hová vezet mindez? Hová vezetnek minket az álmaink, ha már nincsenek határok? Mikor kell visszafordulnunk? Vissza tudunk fordulni egyáltalán?

Judit élete a feje tetejére állt. Nem halogathatta tovább az önmagával való szembenézést. Úgy érezte, hogy meg kell értenie, hogy mi vezetett ide, miért történtek meg ezek a dolgok. Ez nagyon fájdalmas volt, de megérte. Valamit megértett. A fiatal Judit még szabadon ábrándozhatott, hiszen fel kellett ébreszteni a benne élő szenvedélyes nőt. Érett nőként viszont már veszélyes szerelmi regényekbe menekülni azért, hogy kitakarjuk a problémáinkat. Judit már nem 15 éves, aki az osztálytársaitól az írásaiba menekülhet. Túlságosan szűk az életünk ahhoz, hogy büntetlenül több világot bele tudjunk préselni. Több hónapos szenvedés után Judit megígérte önmagának, hogy ha végre egyszer újra rendeződik az élete, akkor felhagy a fantáziálgatással. Azért fog küzdeni, hogy az élete rendeződjön és a benne élő szenvedélyes nőt a való életében élje meg és ne legyen szükség egy szép, színes álomvilágra, ahova el tud menekülni. Egy álomvilágra, ahol nincsenek korlátok. A korlátok nem rossz dolgok. Nem baj, ha megértjük a határainkat, és ha nagy a vihar, akkor van mibe kapaszkodni.