A kiskutya fájdalma

Apóka és Anyóka kapott egy kiskutyát. Apóka majd kiugrott a bőréből az örömében. Rajongott a kutyákért. Sok kutyája volt már életében, de valahogy úgy érezte, hogy ez különb, mint az eddigiek. Való igaz, szép, okos kutya volt. Anyóka öröme mérsékeltebb volt. Tudta, hogy napközben neki kell gondoskodnia a kiskutyáról, ő fogja hallgatni a keserves vinnyogását, ha valami baja van, neki kell feltakarítani mindazt, amit a kiskutya csak úgy bolondságból széjjeltép. Anyóka kötelességtudó volt. Soha nem bántotta a kiskutyát. Mindig ellátta élelemmel és mindig volt hozzá egy-egy kedves szava. Apóka bár rajongott a kiskutyáért, a szíve csücske volt, nem volt elég ideje foglalkozni vele. Lelkét melegséggel töltötte el az a tudat, hogy Anyóka szépen gondoskodik a kiskutyáról és az szépen cseperedik. A büszkeség érzése járta át amikor a kiskutyára gondolt.

Minden jól ment volna talán az idők végezetéig is, ha Anyóka és Apóka egyszer csúnyán össze nem vesztek volna. Miért volt a nagy veszekedés? Ez már nem is érdekes! Anyóka úgy döntött, hogy nem akar tovább Apókával egy házban élni és elköltözik. A kiskutya egyre nagyobb kolbászkarikákat kapott Anyókától, mígnem egy nap egy óriási szál kolbásszal elcsalta magával Anyóka a kiskutyát egy új házba, ahol egy másik apókával új életet kezdett. A kiskutya eleinte nagyon jól érezte magát. Anyóka és az új apóka egész este csak bolondoztak, nem kellett többé beosztani a kolbászt, a kiskutya annyit ehetett amennyit csak akart. Nem kellett megfelelnie Apóka elvárásainak, azt csinált, amihez éppen kedve volt. Anyóka és az új apóka mindent megengedtek neki.

Az első hetek gondtalan szórakozása után a kiskutyának elkezdett hiányozni a régi élete. Hiányzott neki a szépen berendezett kutyaháza. Hiányoztak a régi barátai, a többi állat, akikkel együtt nőtt fel az udvaron. Hiányzott neki Apóka is, az óriási meleg keze, hiányzott ahogyan gyengéden megrázogatta mindig a bundáját.
Anyóka és az új apóka egyre több időt kívántak kettesben tölteni és a kiskutyáról gyakran elfeledkeztek. Egy ilyen estén, amikor a kiskutya teljesen egyedül maradt egy még ismeretlen házban, bebújt a szoba sarkába, behunyta a szemét és arra gondolt, hogy bárcsak otthon lehetne! Hiába volt mellette egy félszál kolbász, már nem kívánta, megcsömörlött tőle. Egyedül érezte magát és szomorú volt. Nagyon szeretett volna hazamenni a régi otthonába, de félt. Anyóka azt mondta neki, hogy Apóka megveri az elkóborolt kutyákat. Az első este miután Anyóka elcsalta a kiskutyát egy szál kolbásszal elmagyarázta neki, hogy Apóka most nagyon dühös rájuk, tehát eszébe ne jusson hazaszökni, mert Apóka nemcsak, hogy meg fogja őt verni, de soha többé nem fog kolbászt kapni és nem fogja őt visszaengedni hozzájuk. Búcsút kell mondania mind a kolbásztól, mind Anyókától. Márpedig a kiskutya nagyon szerette a kolbászt és Anyókát is. Egyikről sem szeretett volna lemondani. Inkább szót fogadott Anyókának.

Telt-múlt az idő. Anyóka és az új apóka egyre többször feledkezett el a kiskutyáról. A kolbász adagok is egyre kisebbek lettek és a kiskutyának már nem is ízlett annyira. Régen nagyon szeretett futkosni az udvaron, kergetőzni a többi állattal. Most csak szomorúan feküdt a tévé előtt. Azt bekapcsolva hagyták neki, hogy ne unatkozzon egész nap egyedül. A kiskutya egyik este álomba sírta magát. Csak álmában merte bevallani magának, hogy nagyon szeretne otthon lenni, nagyon szeretné a régi életét visszakapni, nagyon szeretne Apókával találkozni. A kiskutya fájdalma felhatolt az égig….

Másnap délután Apóka jelent meg az ajtóban.

• Nagyon szerettelek volna már látni! Nagyon hiányoztál!

A kiskutya addigi félelmét hirtelen legyőzte az öröm. Boldogan ment oda hozzá. Az öröme még nagyobb lett, amikor kiment a kapuhoz és látta, hogy az öreg kutyák is mind eljöttek. Rég érezte magát olyan boldognak mint amikor az összes régi barátja végig szaglászta őt és boldogan kergetőztek közösen az udvaron.
Apóka lehajolt a kiskutyához és megsimogatta.

• Elég nagy kutya vagy már. Bármikor haza jöhetsz. Nem kell félned. Nem bántunk sem téged, sem Anyókát! Közénk tartozol.
A kiskutya réges-régen nem érezte magát ennyire boldognak, mint aznap délután. Olyan volt mintha visszakapta volna régi, szeretett életét. Este mégis szomorú lett és szorongott. Nem merte elmondani Anyókának, hogy Apóka meglátogatta őt és eljöttek a barátai is. Félt, hogy Anyóka mérges lesz rá. Félt, hogy úgy érzi, hogy elárulta őt.

A kiskutya aznap este is szorongva aludt el. Nem tudta, hogy mi lesz. Nagyon félt, hogy Anyóka és Apóka újból veszekedni fognak. Féltette Anyókát. Anyóka sokszor elmondta neki, hogy Apóka nagyon dühös lesz rájuk, amikért elmentek és fél, hogy Apóka bántani fogja őket. Pedig Apóka soha nem tett volna ilyet, de ezt a kiskutya nem tudta.

Aznap éjszaka leszállt egy tündér a kiskutya mellé. Gyengéden simogatta bundáját és kedvesen beszélt hozzá. Egy kiskutyának nem dolga, hogy Anyóka vagy Apóka felett ítélkezzen. Neki nincs más dolga csak mindkettőt szeretni. Számára mindig Anyóka marad az ő Anyókája és Apóka marad az ő Apókája. Nem kell, sőt nem is szabad választania köztük. Nagyon fájdalmas amikor Anyóka és Apóka már nem akarnak együtt élni. Elég nagy kutya már ahhoz, hogy megbízzon saját értékítéletében. Nem szabad sem Anyókától, sem Apókától elfordulnia, de azt sem szabad hagynia, hogy megtévesszék őt. A kiskutya másnap reggel nyugodtan ébredt. Tudta, hogy mit kell tennie. A reggelt mozgással kezdte, majd délután meglátogatta Apókát. Apóka és a többi állat nagy örömmel fogadták. Az egész délutánt együtt töltötték, majd estére visszatért Anyókához.

A kiskutya felnőtt. Nem ítélte el sem Anyókát, sem Apókát. Nem hibáztatta őket. Elfogadta, hogy nem akarnak többé együtt élni. Ő mind Anyókához, mind Apókához eljárt. Szívében nem volt más csak szeretet irántuk, szeretet azért, mert felnevelték őt, szeretet azért, mert gondoskodtak róla, szeretet azért mert szerették őt.