Vajon kire fognak hallgatni

A mai napra is megvolt már a nagy veszekedés. Egy ideig csend lesz. Némán és szomorúan tett-vett a férfi és a nő a közös lakásban. Vajon ma, hogyan fognak kibékülni? Sikerül kibékülniük? És ha kibékülnek mikor vesznek újra össze? Miért veszekednek egyáltalán?

Min vesztek össze? Ez igazán mindegy, hiszen összeveszni bármin lehet. „Miért vagy órákig a fürdőszobában? Ugyan kinek akarsz tetszeni, mert az én kedvemért semmit nem vagy hajlandó megcsinálni!” „Miért jöttél ilyen későn haza és miért nem vetted fel napközben a telefonodat, pedig legalább félóránként felhívtalak!” „Mi a csudának van már megint a cipőd az előszoba közepén? Miért nem tudod egyből elrakni a ruháidat amikor hazaérsz?” „Miért nem vagy képes megjavítani a lefolyót, pedig már ezerszer kértem tőle?”

Jobb, ha nem folytatjuk, mert még a mi kedvünk is teljesen elmegy. Ráadásul a buta veszekedési okokat végtelenségig lehetne sorolni. De azért mégse bagatellizáljuk el a dolgot! Aki benne van éppen egy ilyen veszekedésben, annak nagyon rossz. Különösen rossz, ha a kicsi őrangyala is megsértődik, vagy éppen száműzetésben van. Ilyen is előfordul. Egyszerűen megsértődik ránk. Elege lesz belőlünk. Ott van mellettünk, próbál vigyázni ránk, mondja-mondja a magáét, mi pedig nem hallgatunk rá, éppen az ellenkezőjét tesszük. Különösen annak kell vigyáznia, akinek az őrangyala nagyon sértődékeny. Ha nem hiszel benne, ha kétségbe vonod azt, amit tanácsol neked, akkor egyszerűen elhallgat és dacosan azt mondja: csinálj amit akarsz!

Márpedig nemcsak az őrangyalunk szólhat hozzánk. Sok egyéb forrásból jöhetnek a gondolatok és az érzések. Ha most arra számítasz, hogy leírom neked ezeket a forrásokat, akkor csalódni fogsz. Fogalmam sincs, hogy mi ennek a forrása. Persze lehetne rá címkéket aggatni: ez az Egónk, a múltunk, a gyerekkori traumáink, a bennünk élő sémák, a Sátán, a Kísértő, az Ördög, fekte mágia áldozata vagy, megátkoztak, vagy éppen most babonáznak meg….

Most persze mondhatod azt, hogy ez halandzsa és mesebeszéd, de akkor kérlek magyarázd meg nekem, hogy miért veszekszik annyi nő és férni amikor a logikus gondolkodás alapján meg lehetne mondani nekik, hogy mit csináljanak. De nem lehet! Nem lehet mert elvesznek a rossz gondolataik és a rossz érzéseik útvesztőjébe. Mindennél jobban szeretnének megszabadulni a rájuk akaszkodó rossz érzésektől, de képtelenek. Minél jobban igyekeznek azon, hogy megszűnjön a veszekedés forrása: időben hazaérjenek a munkából, mindig felvegye a másik a telefont… annál jobban elmérgesedik a helyzet, mert „Nekem aztán ne mondja meg, hogy mit csináljak!” „Én nem leszek olyan megalkuvó és alamuszi ,mint az anyám volt!” „Igenis jogom van ennyi szabadságra. Belőlem nem csinálhat papucsférjet!

És akkor kialakul a patthelyzet. A férfi őrangyala hiába sugdossa a férfi fülébe, hogy „Hidd el, hogy ő az igazi. Szeret téged. Nincs semmi baj, egyszerűen fáradt, ideges.” A férfi lelkét eluralja az idegesség és a félelem. A feje szinte zúg az ismeretlen forrásból származó mérgező gondolatoktól: „Nem fog sikerülni.” „Megint el fogod rontani.” „Egy nagy adag szerencsétlenség vagy.” „Hogyan tehetnél boldoggá egy ilyen nagyszerű nőt?! Ő sokkal jobbat érdemelne nálad!” Az őrangyal hiába sugdossa a fülébe: „Nagyon szépen tudsz szeretni, de rakd már le végre az önsajnálatodat! Tudom, hogy sok szenvedés és sok csalódás ért az életedben, de próbálj hinni! Kérlek, hogy lásd a különbséget a mostani és a régi helyzeted között! Hidd el, hogy csak elfáradt. Ha szereted őt és biztonságot adsz neki, akkor melletted marad.” De a rossz erők túlharsogják az őrangyal szeretetteli hangját: „Ha-ha-ha! Még hogy te biztonságot tudsz adni?! Még a lefolyót sem tudtad megjavítani! Egy egyszerű zárcserét nem tudsz megcsinálni. Tériszonyod van a létra tetejét! Te tartod magad férfinak? Egy ilyen anyámasszony katonája, hogyan tudna már biztonságot adni?!”

A férfi szemében szomorúság és egyre idegesebb lesz attól a gondolattól, hogy megint össze fognak veszni. A rossz gondolatok a nőt sem kímélik. „Emlékezz, hogy mit szenvedtem az apádtól! Ő is így kezdte. Először csak azért morgott, mert fáradt és szeretne aludni. Utána jött a féltékenység, hogy kivel levelezek és kivel találkozgatok. A végén már csak veszekedtünk.” Az őrangyal hiába csitítgatja a nőt. „Te nem az anyád vagy. A társad nem az apád. A te kapcsolatod egyáltalán nem olyan mint, a szüleid kapcsolata.” De a rossz hang csak folytatta: „Egykutya minden férfi! Mindegyik csak azt akarja, hogy a nő szolgálja ki az igényeit. Ha pedig valamit nem kap meg, akkor elviselhetetlenné teszi az életüket.” Szegény kicsi őrangyalnak elég nehéz dolga van akkor, hogy ha a család tele van rossz férfi példákkal, és rossz kapcsolatokkal, de azért nem adja fel. „Nyugodj már le! Nézz már szembe azzal, hogy az anyád sem volt hibátlan! Annyi hibád neked is van, mint a társadnak.” Na, ezt nem kellett volna mondania. Még hogy a nőnek hibái lennének? Még hogy ő lenne a hibás? Ő, aki mindent megtett? A nő lelke szinte kinyílt a rossz erőknek: „Ugye, hogy csak addig kellesz, amíg haszon származik belőled? Az első férjed is más nő után nézett, amikor már nem voltál elég vonzó és szórakoztató! A hibáid senkinek sem kellenek! Mindenkinek csak addig kellessz, amíg szórakoztató társaság vagy és amíg kiszolgálod őket. Ha valami bajod van, rögtön elmenekülnek.” Szegény őrangyal alig tudja túlharsogni a rossz erőket. „Hagyd már abba az önsajnálatodat!” „Tudod, hogy ha igazán bajba kerülnél, akkor is melletted lenne. A hisztidet és az állandó veszekedést nem tudja elviselni.”

Mi lesz a vége? Kire fognak hallgatni? A rossz erőkre, vagy az őrangyalokra? Ha nem ismerik fel a rossz gondolatokat, ha azonosulnak velük, akkor nincs sok remény. Az őrangyalok küzdenek, de néha ők is elfáradnak és néha megsértődnek az emberekre.

A férfi és a nő szomorúan és szótlanul tettek-vettek a lakásban. Nem ez volt az első veszekedésük. Volt egy megállapodás közük. Az első ajtóbevágás, az első ordibálás, az első komolyabb hiszti után szünetet tartanak. Megvárják míg mindketten lenyugodnak. Mindkettőjüknek komoly önuralomra volt szükségük. A férfiben ott motoszkált a kísértés, hogy menjen el otthonról. Menjen el kocsmázni a haverokkal, vagy keressen egy olyan nőt, aki őrül neki és nem utasítja vissza a közeledését. Tudta, hogy ez nem fogja megoldani a problémáját, csak egyre rosszabb lesz a helyzetük. A nőben is megvolt a kísértés, hogy provokálja még a férfit, hogy még a fejéhez vágjon néhány dolgot, hogy mit nem kap meg tőle. Az volt a legrosszabb amikor egymást hibáztatták.

Önuralomra volt szükségük, hogy csendben maradjanak. Önuralomra volt szükségük, hogy várjanak, amíg lecsillapodnak az érzelmeik. Persze a rossz erők ilyenkor sem hagyják magukra az embereket. Ilyenkor van a sértődés, a duzzogás, a „tudom, hogy nekem van igazam” érzés, ami ellehetetlenít minden kibékülést.

A férfi és a nő olyan volt, mint két fortyogó vulkán. Vajon sikerül lecsendesedniük, vagy újra kitörnek? Te átölelnél egy fortyogó vulkánt? Karodba szorítanál egy tüskés kaktuszt?

Ha szerencséjük van, akkor a két kis őrangyal összefog. A nő szemébe még szomorúság bujkál, de azért próbál kedves lenni: „Csináljak vacsorára egy kis salátát?” A férfi majdnem azt válaszolta, hogy „A szeretődnek akarsz tetszeni, azért fogyókúrázol?”, de szerencsére az őrangyal ebben megakadályozta. Csak egy halk köszönömöt mondott. A nő csendben megterített. A férfi leült mellé az asztalhoz és csendben falatoztak. Már majdnem befejezték, amikor a férfi hirtelen felállt és odament a számítógépéhez. A nő majdnem levágta a salátás tálat dühében a földre, de szerencsére az őrangyala lefogta a kezét. „Hagyd abba! Megegyeztetek abban, hogy fékezed a dühödet és nem fogsz több tányért törni.” A nő elkezdte magyarázni az őrangyalának, hogy akkor sem normális, hogy egy vacsorát nem bír ki….” amikor megszólalt a kedvenc zenéjük. A férfi csak kedveskedni akart a nőnek, ezért ment a géphez. Visszatért a vacsoraasztalhoz. A két kis őrangyal minden tőle telhetőt megtett. „Ugye, hogy szeret téged?” A nő elmosolyodott. A férfi gyengéden megfogta a nő kezét. „Emlékszel?” Hát, hogyne emlékezett volna a nő erre a zenére? Ez az ő zenéjük volt. A nő felpattant a helyéről, megfogta a férfi kezét: „Gyere táncoljunk!” A férfi éppen azt akarta mondani, hogy nehéz napjuk volt, ő már nagyon fáradt, mi lenne, ha gyorsan elpakolnának és inkább aludnának, amikor az őrangyala úgy bokán rúgta, hogy ijedtében felállt. A nő boldogan húzta magához. Szüksége volt a romantikára és a szerelemre. A férfi még akadékoskodott volna, hogy ő nem tud táncolni, amikor a két őrangyal a fülénél fogva elkezdte ringatni a zene dallamára.

Meddig fog tartani ez az idillikus állapot? Nem az a fontos, hogy meddig tart, hanem, hogy mindig vissza tudjanak térni ide.