Újjászületés

 

Az újjászületés

Mese gyerekeknek és tiszta lelkű felnőtteknek.

Szereplők:

• Apóka

• Anyóka

• Boldi a hűséges kutya

• Csipike a kis csibe

• Okoska, vagy teljes nevén Okos Tódor a kakas

• Bertalan a Szamár

• Sátán a tigris

1. Szín: A hidegben

(Egy ócska fészerben két apró jószág, Csipike a kis csibe és Okoska a kakas egymás közelében dideregnek)

Csipike: Okoska, én nagyon fázok!

Okoska: Nem fázhatsz, még nem köszöntött be az éjszakai fagy. Alig múlt 6 óra.

Csipike: Én akkor is nagyon fázok, és félek is! Mi lesz, ha ma éjszaka mégis megfagyunk?

Okoska: Tudományos alapossággal átgondoltam az előttünk álló éjszakát. Pontos számításokat végeztem. A csillagok járása alapján ma telihold lesz. A hőmérséklet tovább fog csökkenni négy fokkal, de még így sem fog fagypont alá süllyedni.

Csipike: Mikor fog fagypont alá csökkenni?

Okoska: Három nap múlva

Csipike: És akkor meg fogunk fagyni?

(Okoska nem akar erre a kérdésre válaszolni, próbálja elterelni Csipike figyelmét a közelgő veszélyről.)

Okoska: Csipike! Elmeséltem már neked a napelem tervemet? 10 darab befőttesüveget kell összegyűjtenünk és abba meg fogom fogni a napsugarat, ami majd melegíteni fog nekünk egész télen.

Csipike: De már tél van és még egy üvegnyi napsugarunk sincsen!

Okoska: Ne legyél olyan türelmetlen! Még csak fél éve dolgozok ezen a terven. Mindent pontosan ki kell számolnom. A tudományhoz idő kell!

Csipike: De a tudományod nem melegít! Nem bújhatnék oda hozzád egy kicsit? Úgy, mint a mamához szoktam. A szárnyad alatt nem fáznék annyira.

Okoska: De hát én egy kakas vagyok, nem egy kotlós!

Csipike: Most nem látja senki, és én nagyon fázok és félek is.

Okoska: Na jó! Nem bánom.

(Csipike elhelyezkedik Okoska szárnya alatt és nemsokára álomba merülnek mind a ketten.

2. Szín: Az éjszaka

(Helyszín az ócska fészer. Sötét van. Csipike és Okoska már elaludtak.)

Szamár: Iá! Iá! Iá!

Csipike: Okoska! Mi ez a szörnyű hang? Én nagyon félek!

Okoska: Várjál csak! Ezt a hangot én már hallottam valahol.

Szamár: Iá! Iá! Iá!

Csipike: Ez valami nagyon félelmetes jószág lehet, rettenetes a hangja.

Szamár: Iá! Iá! Iá!

Csipike: Okoska meneküljünk! Ez szét fog tépni minket és mindkettőnket megesz!

Okoska: Csipike, maradj már egy kicsit nyugton! Ez a hang… ez nem oroszlán… nem tigris… nem sakál.

Szamár: Iá! Iá! Iá!

Csipike: Okoska! Ez borzalmas! Kérlek, hogy menjünk el innen! Az sem bánom, ha megfagyunk. Én nagyon félek.

Okoska: Várjunk még egy kicsit! Ma éjszaka telihold van. Ha a számításaim nem csalnak, akkor nemsokára bevilágít a hold a fészerbe. Annak a fényében majd meglátjuk, hogy mi ad ki ilyen szörnyűséges hangot.

Szamár: Iá! Iá! Iá!

Okoska: Oda nézz!

Csipike: Nem merem kinyitni a szemem!

Okoska: Pedig nyugodtan kinyithatod. Ez csak egy közönséges szamár.

Csipike: Jé! Tényleg. De miért üvölt ilyen elkeseredetten?

Szamár: Iá! Iá! Iá!

Okoska: Nem tudom, de megkérdezem tőle.

Szamár: Iá! Iá! Iá!

Okoska: Elnézést Szamár úr! Nem világosítana fel minket, hogy miért ordibál is elkeseredetten?

Szamár: Iá! Iá! Iá!

Okoska: Szamár Úr! Szamár Úr!

(A Szamár végre észreveszi Okoskát.)

Szamár: Miért zavartál meg?

Okoska: Elnézést Szamár úr! Nem világosítana fel minket, hogy miért ordít ilyen elkeseredetten?

Szamár: Hüm. Elkeseredett lennék?

Okoska: Már ha megengedi, hogy ezt a kifejezést használjam, igen. Azt szeretnénk megtudni, hogy miért ordibál.

Szamár: Hát, hogy mindenki meghallja a jó hírt.

Okoska: Miféle jó hírt?

Szamár: Hát, hogy változás lesz a világban.

Okoska: Miféle változás?

Szamár: Honnan tudjam én azt?! Én csak egy szamár vagyok. Nem vagyok én jós.

Okoska: Akkor meg miért ordítasz? Miért nem hagysz minket aludni?

Szamár: Azért, mert mindenkinek meg kell tudnia, hogy végre változás lesz. A zsigereimben érzem, hogy ma este történni fog valami. És ha én valamit a zsigereimben érzek, azt mindenkinek tudnia kell.

Okoska: Rendben, akkor már abbahagyhatod az ordibálást! Csak mi vagyunk itt ketten Csipikével. Minket pedig már felébresztettél. Inkább azt meséld el, hogy hogyan kerülsz ide. Két hete itt fagyoskodunk és eddig még nem hallottuk a hangodat.

Szamár: Az bizony egy hosszú történet.

Okoska: Nem baj, kezd csak el!

(Csipike és Okoska kényelmesen elhelyezkednek, a Szamár pedig belekezd a mesélésbe.)

Szamár: Már a nagyapám is ebben a fészerben álldogált. Sőt annak a nagyapja is. Sőt a nagyapám nagyapjának a nagyapja is. Sőt a….

Okoska: Értem, értem…. De mi történt a házzal? Teljesen üres.

Szamár: Az egy hosszú történet.

Okoska: Röviden nem tudnád elmondani?

Szamár: Nem.

Okoska: Akkor hosszan?

Szamár: Na jó. Szóval ott tartottam, hogy már a nagyapám, nagyapjának a nagyapja is ebben a fészerben álldogált. Akkor még egy szép kis ház állt a fészer mellett, benne jóravaló emberekkel. A vagyonkájukat szépen gyarapították és adták át a következő generációnak. Viszont úgy 100 évvel ezelőtt még a nagyapám idejében egy nagyravágyó asszonyság került a házhoz. Neki nem volt jó az a ház, amiben a férje cseperedett fel. Porig romboltatta a régi házat. Csak ez az ócska fészer menekült meg. A régi ház helyére pedig azt a borzalmat építette, amit ti is láttok, ha kinéztek arra.

Okoska: És most hol vannak?

Szamár: Oh! Az egy hosszú történet.

Okoska: Nem baj. Kezdj bele! Ráérünk. Hosszú még az éjszaka.

Szamár: Nagyapám idejében még gyönyörű volt ez a birtok. Nagy jólét volt a környéken. Az emberek szívesen jöttek ide. Tiszta volt a patak vize. A földek bőségesen termettek, az erdőben sok volt a vad. Csakhogy a nagyravágyó asszonyság akkora házat szeretett volna, amelyet a szomszéd faluból is látni lehetett. Ezért kivágatta az erdő fáit és felépíttetett belőle egy háromemeletes házat.

Okoska: De szamár! Mellettünk nem háromemeletes ház áll!

Szamár: Hát igen. A háromemeletes ház volt a legnagyobb hetedhét határon, csakhogy a templom tornya magasabb volt. Hiába volt gyönyörű a ház, a tájékozódási pontot továbbra is a templom tornya jelentette az emberek számára. A nagyravágyó asszonyság akkora házat akart, ami még a templomot is eltakarja.

Csipike: Hű! Lehet akkora házat építeni, ami eltakar egy templomot?!

Okoska: Csipike ne szólj bel!

Szamár: Pedig jó kérdés. Szerintem nem, de én csak egy buta szamár vagyok.

Okoska: És mi lett a nagyravágyó asszonysággal?

Szamár: Mi lett volna? Mindenét elveszítette. Először kiirtotta az erdőt. Az erdő állatai elmenekültek. A termékeny mezőből golfpályát készíttetett, mert az előkelő barátai csak akkor voltak hajlandók őt meglátogatni, ha golfozni is tudtak. A vendégek teleszórták szeméttel a patakot, amiből kipusztultak a halak. Öt év alatt a nagyravágyó asszonyság elszórta az összes pénzt, amit a férje és a férjének a nagyapja, és a férjének a nagyapjának, a nagyapja összeszedtek. Amikor nincstelenné váltak, akkor pedig egyszerűen lelépett. Szegény ember, pedig belehalt a bánatába és a szégyenébe.

Okoska: Szomorú történet.

Szamár: Tudom. De most talán változás jöhet. Érzem a zsigereimben. Iá! Iá! Iá! Iá!

Csipike és Okoska: Kérlek hagyd abba!

Szamár: Rendben. Már úgyis csak 10 perc van éjfélig és már 150-szer kiáltottam, hogy Iá! Iá! Iá!

Csipike és Okoska: Ne……

(A Szamár végre abbahagyja az ordítást. Visszabújik a fészer sötét sarkába. Nemsokára mindhárom állat békésen alszik tovább.)

3. Szín: A megérkezés

(Helyszín az ócska fészertől két kilométerre, a domboldal alján.)

Apóka: Anyóka tartsál még ki egy kicsit! Tudom, hogy a közelben van egy ház, ahol meghúzódhatunk és végre kipihenheted magad.

Anyóka: Apóka én már nem bírom tovább! Hagyj aludjak egy kicsit! Csak egy fél órácskát. Képtelen vagyok tovább menni.

Apóka: Tudod, hogy nem lehet. Ha most megállunk akkor végünk. Reggelre megfagyunk.

Anyóka: De hajnal óta megyünk. Azt ígérted, hogy ebédre már ott leszünk.

Apóka: Igen, mert azt gondoltam, hogy lesz a faluban valaki, aki elvisz minket a barátom házáig.

Anyóka: Miért néptelenedett el a falu?

Apóka: Nem tudom. De a házban biztos lesznek. Hiszen az én régi gyerekkori barátom a környék leggazdagabb embere. Gyerekkoromban haj, de sokat játszottunk együtt a birtokon! Kimentünk lovagolni az erdőbe. Gombát szedtünk. Horgásztunk. Nyilat csináltunk. Volt egy titkos búvóhelyünk is. Olyanok voltunk, mint két testvér.

Anyóka: Mi lenne, ha én itt megvárnálak benneteket? Nélkülem sokkal gyorsabbak vagytok. A barátod pedig majd küld értem kocsit.

Boldi: Vau! Vau! Vau!

Anyóka: Apóka, mit mond Boldi?

Apóka: Azt, hogy nehogy egyedül merjelek hagyni, mert meg fogsz fagyni. Inkább a hátára vesz és visz egy darabon.

Anyóka: Oh, a mi jóságos, öreg hűséges kutyánk! Mivel érdemeltük ki a szeretetét?

Apóka: Anyóka! Anyóka! Anyóka! El ne aludj!

Anyóka: Tessék? Hol vagyok? Miért kellett nekünk útnak indulni? Miért nem maradhattunk a szép kis házikóinkban?

Apóka: Anyóka! Már ezerszer megbeszéltük. Óriási veszélyben voltunk. Sátán, a nyomunkban volt. Nem maradhattunk tovább. Hidd el, hogy szép új otthonunk lesz.

Anyóka: Biztos, hogy jó irányba megyünk? Nem tévedtünk el?

Apóka: Boldi velünk van. Ő megbízható kutya. Egyébként is félórával ezelőtt szamár ordítást hallottam abból az irányból, amerre tartunk. Márpedig ahol szamár van, ott jólétnek is kell lennie. Körülbelül 20 perc és ott vagyunk.

Anyóka: Na jó. 20 percet még kibirok. Úgyis ez az év leghosszabb éjszakája. Utána finom vacsit kapok és puha, meleg ágyikóban fogom tölteni a nap nagy részét. Holnap pedig csodálatos vendéglátásban lesz részem, úgy ahogy mesélted. Addig inkább csak dudorásszunk…

Anyóka: Apóka! Oda nézz!

Apóka: Úr Isten! Hová lett a régi ház? Mi történt? Hol az erdő?

Anyóka: Apóka, gyere! Zörgessünk be abba a nagy házba! Gyere, siess! Ott biztos kapunk éjszakára szállást.

Apóka, Anyóka: Hahó! Hahó! Van itt valaki? Csak egy éjszakára szeretnénk szállást kérni. Reggel óta gyalogolunk.

Anyóka: Apóka! Ez teljesen lakatlan.

Apóka: Ez lehetetlen. 5 évvel ezelőtt még a barátom azt írta, hogy látogassuk meg őt és fantasztikus meglepetésben lesz részünk.

Anyóka: Nem érdekelnek a barátaid! Aludni akarok.

Apóka: De hát megfagyunk! Tovább kell mennünk!

Anyóka: Hogyan fagynánk már meg egy fészerben? Nem te mesélted el számtalanszor, hogy milyen jókat játszottatok a fészerben? Ott volt a titkos búvóhelyetek.

Apóka: Fészerben akarsz aludni?

Anyóka: Miért ne? Ha a kis Jézus egy istállóban született, nekünk is meg fog felelni egy fészer.

Boldi: Vau! Vau! Vau!

Apóka: Na jól van! Gyertek!

(Apóka, Anyóka és Boldi bementek a fészerbe. Összebújtak és csak hamar elaludtak.)

Sátán: Oh, ti balga lelkek! Csak nem gondoltátok azt, hogy megszabadulhattok tőlem? Aki egyszer találkozott már velem, az soha nem szabadulhat meg! A nyomotokban leszek és elveszem tőletek azt, ami jár nekem.

Boldi: Vau! Vau! Vau!

Apóka: Boldi! Nyughass már!

Boldi: Vau! Vau! Vau!

Sátán: Ez a nyavalyás kutya! Hogy mindenhol a nyomukban van. Ha ő nem lenne, már rég megszereztem volna a lelküket, és elemésztettem volna úgy, mint ahogyan a környéken itt mindent és mindenkit.

Boldi: Vau! Vau! Vau!

Sátán: Ja jól van! Most megmenekültetek, de nem fogom ilyen könnyen feladni! Egy olyan, de olyan ötletem van…

Boldi: Vau! Vau! Vau!

Apóka: Boldi! Maradj már!

(Sátán egy időre eltűnik. Az este nyugalmát már semmi nem zavarja meg. Békésen alszik a fészerben Bertalan a Szamár, Okoska Tódor a kakas, Csipike a kis csibe, Apóka, Anyóka és Boldi a hűséges kutya.)

4. Szín: A készülődés

(Eltelt két nap. Apóka, Anyóka és az állatok már megismerkedtek egymással. Karácsony estére készülődik mindenki.)

Csipike: Okoska! Ma lesz az év leghidegebb éjszakája?

Okoska: Igen.

Csipike: És meg fogunk fagyni? Három nappal ezelőtt még azt mondtad.

Okoska: Igen, de akkor még nem tudtam, hogy Apóka előszedi a régi kályhát, és be fog gyújtani.

Csipike: Igen. Olyan jó meleg van most itt! Már nem fázok annyira. És olyan jó, hogy Anyóka is itt van. Képzeld, kaptam tőle magocskát. Te is kaptál?

Okoska: Igen-igen. Mindketten nagyon kedvesek. Szokatlanul kedvesek.

Csipike: Mi a baj Okoska?

Okoska: Az igazat megvallva egy kicsit mégiscsak félek.

Csipike: Miért félsz Okoska?

Okoska: Nem árulod el senkinek sem?

Csipike: Ugyan már! Tudod, hogy te vagy a legjobb barátom. Nélküled már rég nem élnék. Megfagytam volna az első éjszaka.

Okoska: Na jó. Félek, hogy én leszek az ünnepi ebéd.

Csipike: De Okoska! Hogy jut ilyen az eszedbe?

Okoska: Teljesen logikus. Láttam, hogy Anyókának és Apókának csupán egy hétre elegendő élelme van. Én kakas vagyok. Nekem semmi hasznomat nem fogják látni. Felesleges etetniük. Az a legracionálisabb döntés, hogy ha megfőznek ünnepi levesnek, mert akkor lesz egy szép Karácsonyuk, téged pedig felnevelnek.

Csipike: De hát Anyóka olyan jó szívűnek látszik!

Okoska: Hát, éppen ez az! Fontos neki, hogy szép Karácsonyt csináljon Apókának. Ezért is félek annyira. Félek, hogy Anyóka velem akar majd kedveskedni Apókának, és egy fantasztikus levest főz majd belőlem.

Csipike: Okoska, tudom, hogy igazad van, de én mégis úgy érzem, hogy szép Karácsonyunk lesz.

Okoska: Igen. Én is látom magam előtt a leveses tálat, amiben úszkál a combom és a zuzám. Nagyon szép leszek abban a formámban is.

Csipike: Ugyan már Okoska! Szerintem, ha te lennél a vacsora, akkor már rég levágtak volna! Hallottam, hogy 6 órára tervezik az ünneplést és addigra mindent elő akarnak készíteni.

Okoska: Várjunk csak! Én lassan betöltöm a 4. életévemet. Nem mondhatni, hogy túl fiatal lennék, viszont hihetetlen okos. Ez azt jelenti, hogy ha finom levest akarnak főzni belőlem, akkor ahhoz legalább 4 óra szükséges. A megpucolásom is elég macerás, tehát….. Csipike, te zseni vagy! Ha én lennék az ünnepi vacsora akkor már rég elvágták volna a nyakamat. De akkor mi lesz az ünnepi vacsora?

Csipika: Okoska, mi ez a hang?

Okoska: Ez-az! Hogy ez eddig miért nem jutott az eszembe? A padláson találtak egy halom régi diót. Most azt törik. Abból fognak süteményt készíteni.

Csipike: Mi is fogunk kapni belőle?

Okoska: Ha Anyóka és Apóka eddigi viselkedését veszem alapul, akkor igen.

Csipike: Okoska! Mi mit adunk Anyókának és Apókának? Ők olyan jók voltak hozzánk! Most jut eszembe, szerinted Bertalan a szamár miért nem segített nekik? Szegény Apóka egyedül hordta be azt a rengeteg fát, hogy ne fázzunk karácsony éjszakáján.

Okoska: Bertalan roppant csökönyös állat. Azon a bizonyos éjszakán beszélgettem vele először és utoljára. Azóta nem áll velem szóba. Közölte, hogy már mindent elmondott. Nincs több mondanivalója számomra. Csak áll mozdulatlanul a fészer sötét sarkában.

Csipike: Aha. Értem. Mi mit adunk Anyókának és Apókának?

Okoska: Van egy ajándék ötletem. Láttam a fészer padlásán száraz virágokat. Anyóka biztosan örülne neki. Apóka pedig annak örül, hogy Anyóka végre mosolyog a sok megpróbáltatás után. Gyere hozzunk nekik belőle!

(Csipike és Okoska elmennek a padlásra virágért. Közben Apóka és Boldi megjönnek egy csomó fával.)

Apóka: Jaj Boldi, hűséges kiskutyám! Mi lenne velem nélküled?

Boldi: Vau!

Apóka: A szívem majd megszakad, ha arra gondolok, hogy szegény Anyókát milyen körülmények közé hoztam. Pedig jobb sorsot érdemelne! Ő nagyon nemes asszony.

Boldi: Vau! Vau!

Apóka: Azt mondod, hogy Anyóka bárhol képes otthont varázsolni és ettől nem kell félnem? Majd a Fény beragyogja az otthonunkat?

Boldi: Vau!

Apóka: Van ennél nagyobb bajom is. Két hétre elegendő fa van csak itt. Január közepén el fog fogyni a tüzelőnk. Az ennivalónk pedig csak egy hétre elegendő.

Boldi: Próbálj bízni a jövőbe!

Apóka: Milyen kár, hogy nem értem, amit mondasz! Látom, hogy magyarázol, de ezen az én nagy bánatomon te sem tudsz segíteni. Na mindegy megrakom még ma este a tüzet. Legalább Karácsony este legyen jó meleg.

5. Szín: A karácsony este

Szereplők:

• Apóka

• Anyóka

• Boldi a hűséges kutya

• Csipike a kis csibe

• Okoska, vagy teljes nevén Okos Tódor a kakas

• Bertalan a Szamár

Anyóka: Apóka, gyere! Nézd meg milyen pihe-puha pokrócot találtam. Itt kényelmesen elhelyezkedhetsz. A fánkat is feldíszítettem. Kérlek, énekelj nekünk! Neked olyan szép a hangod!

Apóka: Énekel…..

A történetet fejezzétek be ti…