Ónodi Annamária történetei 

I.

A griffmadár leszállt a vándor mellé.

• Ülj a hátamra! Felejthetetlen élményben lesz részed.

A vándor felkapaszkodott az óriási madár hátára, az pedig felszállt vele. Együtt szárnyaltak és a vándor felülről nézhette végig az egész környéket, sőt olyan helyekre is elvitte őt, ahova a vándor soha nem juthatott volna el a madár nélkül.

Amikor visszatértek, a vándor leszállt a madár hátáról és megköszönte neki az utazást:

• Életem legnagyobb élményét köszönhetem neked. Felnyitottad a szemem. Tudom, hogy hosszú út áll előttem, de amikor majd a nehéz kősivatagon keresztül fogok gyalogolni, akkor is fogom tudni, hogy a megpróbáltatásaim egyszer majd véget érnek és el fogok jutni abba az oázisba, ahol majd megpihenhetek.

II.

A griffmadár leszállt a vándor mellé.

• Ülj a hátamra! Felejthetetlen élményben lesz részed.

A vándor nem bízott senkiben sem.

• A magam erejéből jöttem el idáig és így is fogom folytatni az utamat.

A vándor soha nem tudta meg, hogy mi várt volna rá.

III.

Az ember minden reggel kiment a kősivatag elejére és az eget kémlelte. A környékükön élt egy különös legenda egy griffmadárról. Őt várta minden reggel. Szerette volna felülről látni a környéket, szeretett volna soha nem látott vidékekre eljutni. Az ember még agg korában is kiment a kősivatag szélére, de soha nem szállt le mellé a griffmadár. Lehet, hogy el kellett volna indulnia?

IV.

Az ifjú tanult elődei példájából. Ő már nem várt arra, hogy egyszer eljön érte a legendás griffmadár. Ő elindult. Eljutott a kősivatag közepéig és egy nem várt órában leszállt mellé a griffmadár. Hátára vette és olyan helyekre vitte el őt, amit ember szeme azelőtt nem láthatott. Utána pedig visszavitte az ifjút a kősivatag szélére. Úgy gondolta, hogy ezzel szolgált az embereknek és újra reménységet adott nekik.

Az ifjú szíve viszont nagyravágyással volt tele. Elhatározta, hogy ha egyszer találkozik a griffmadárral, akkor soha nem fogja őt elengedni. Saját szolgálatába fogja állítani. Amikor ezt a madár megérezte iszonyatos haragra gerjedt és dühében rúgott egy nagyot. A madár karmai végigszántották az ifjú testét, élete végéig tartó nyomot hagyva rajta. Az ifjú lelkébe gyűlölet költözött és hála helyett mindenhol azt kezdte el híresztelni, hogy a griffmadár egy veszélyes, gonosz jószág, lám mit tett vele és szemléltetésképpen mindenkinek megmutatta a testét átszelő soha be nem gyógyuló hosszú sebet.

V.

Az ifjú hitt a csodálatos griffmadár legendájában. Élete nagy álma volt, hogy ezt egyszer ő is átélje. Minden nap elzarándokolt a kősivatag közepébe és ott imádkozott. A lelkét tisztította. A kitartása meg is hozta az eredményt. Egész ifjúságát feltette erre az álmára. Élete derekán járt, amikor leszállt mellé a griffmadár. A hátára emelte és felszállt vele. A világ legszebb és legrejtettebb tájaira repült el vele. Megmutatta neki a világ ellentmondásait, a szépséget és a gonoszságot is. Az ember sajnos olyan sok időt töltött el meditálással a kősivatagban, hogy közben elszokott a világ igazi megismerésétől. Már csak önmagára tudott figyelni. A csodákból csak nagyon kevés jutott el a tudatáig és a szívéig. Amikor a griffmadár visszatért vele a kősivatagban, akkor az ember úgy érezte, hogy beteljesült a vágya. Minden ismeretek tudójává vált, hiszen megadatott neki az a kegy, hogy a griffmadár hátát utazhasson és lássa a világot.

Az ember a nagy utazás után sem változtatott a szokásán. Minden nap kiment a kősivatagba imádkozni. Hálát kellett adnia a nagy utazásért. Közben a faluban egy különös pátosz alakult ki körülötte. Ő lett a szent ember, akinek a griffmadár bepillantást engedett az élet csodáiba. Igaz, hogy ebből semmit sem adott tovább, de ez csak azért van, mert ők halandó elméjükkel fel sem tudnák fogni ezt a csodát.

A griffmadár látván a szentembert elgondolkozott. Van értelme úgy utazni, hogy az ember szeme és lelke csukva? Van értelme annak a tudásnak, amit soha nem adunk át? Szerencsére a griffmadár nem szokott elkeseredni a kudarcán. Gyorsan felkapott a hátára egy utcán játszó nyitott szívű egyszerű kisfiút és mindazt megmutatta neki is, mint a „szent embernek”. A kisfiú az utazás után csodálatos meséket kezdett el mesélni és meséin keresztül átadta mindazt a tudást, amit a griffmadár jóvoltából megszerzett.

VI.

Sok-sok idő eltelt a griffmadár és az emberek utolsó találkozása óta. Bár az emberek legendáiban és a vágyaiban ott élt a griffmadár, igazából senki nem emlékezett rá, hogy hogyan is néz ki. Ezt a tudatlan vágyakozást használták ki a keselyűk.

A vándor elindult a kősivatagon át szerencsét próbálni. Több napon keresztül vándorolt, amikor mellészegődött egy óriási keselyű, aki húzta a lábát és mintha a szárnya is sérült lett volna.

• Nézd mit tettek velem! Én vagyok a csodakút őrzője, de elzavartak és megcsonkítottak. Ha segítenél visszajutni, olyan szerencséssé tennélek, amilyen kevés ember él csak a földön.

• Te lennél a griffmadár, akikről a legendák beszélnek?

• Ha neked az úgy jó, szólíthatsz annak is. Én nem bánom.

• Ó mond csak kedves griffmadár, miben segíthetnék neked?

• Ó! Három napja nem ettem.

A vándor megosztotta a madárral az ennivalóját és együtt vándoroltak tovább. A madárnak nagy étvágya volt és néhány nap alatt elfogyott a vándor élelme. A madár elkezdett siránkozni.

• Ó jaj nekünk, jaj nekünk! Már csak három napi járásnyira vagyunk a céltól, de annyira elgyengültem már az éhségtől, hogy egy tapodtat sem tudok megtenni. Ha eljutnánk az otthonomba, akkor annyit ehetnénk, amennyi csak belénk fér. Nincs messze innen.

• Ó griffmadár! Mit tehetnék érted?

• Adj a saját húsodból!

• De hát akkor mi lesz velem?

• Ha nem adsz enni, mindketten éhen fogunk pusztulni. Add nekem a fél kezedet! A csodakútnál vissza fogom növeszteni.

A vándor hitt, hinni akart a csodákban és a jóban. Odaadta a madárnak a fél kezét. A madár jóllakott vele, de másnap reggel elkérte a vándor másik kezét és azt is megette. Elérkezett a harmadik reggel. A madár szinte jajveszékelt.

• Jaj, nekünk, jaj nekünk! Itt állunk a siker kapujában. Szinte már érzem a kút közelségét, de annyira keveset ettem, hogy nem bírok tovább menni.

• Odaadtam már mind a két kezem.

• De még van két lábad is.

• Ha odaadom a lábaimat, akkor én nem tudok tovább menni.

• Nem is kell. Én majd elmegyek a kúthoz. Ott erőt merítek és visszajövök hozzád. Hozok neked varázsvizet, amitől egy-kettőre meggyógyulsz.

• A vándor hitt, hinni akart a csodákban. Ezért odaadta a két lábát.

A madár megette és utána felrepült.

• Látod, hogy megerősödtem? Már repülni is tudok. Nemsokára visszajövök a társaimmal és hozunk neked vizet.

A vándor egyedül maradt. Nincs borzalmasabb dolog kiszolgáltatva, étlen-szomjan, láb nélkül, kéz nélkül egyedül feküdni a sivatagban és várni a madarat a megváltással.

Reggel szárnysuhogásra ébredt. Megkönnyebbült. Hát mégsem feledkeztek meg róla! Egy keselyű csapat szállt le mellette és nekiálltak reggelizni. Ő volt a reggelijük. Csak a szívét hagyták meg. Azt el kellett vinniük a főnöküknek, a „kút őrzőjének”. Az volt a sikerdíja.

VII.

A vándor hitt a griffmadár legendájába és nagyon vágyott a vele való találkozásra. Elindult a kősivatagon keresztül. Egy jószívű varjú megsajnálta őt és társául szegődött. Mivel a varjú bölcs volt, ezért végigsegítette az ifjút az útján. Ott volt mellette minden megpróbáltatásánál és mindig kisegítette őt. Az ijfú végül megöregedett és békességben meghalt, de még halála óráján is azt állította, hogy ő egész életében a griffmadarat követte, csak még nem érkezett el a találkozásuk órája. Ha még egy kicsit élhetett volna, akkor biztos megélte volna vele a nagy csodát.

Kár, hogy mindig csak a griffmadarat kereste, mert ha odafigyelt volna, akkor rengeteg mindent megtudhatott volna hűséges varjú társáról, aki az életét szentelte annak, hogy őrá vigyázzon, és átélhette volna vele az élet csodáját.

VIII.

A vándor járta a maga útját, s a varjú ott lépdelt mellette. A vándor a jelenben élt, elismerte útitársa jó tulajdonságait, de egy idő után kezdett terhessé válni neki barátja állandó jelenléte. Igaz, hogy minden gondolatát meg tudta osztani vele. Igaz, hogy a varjú hűséges volt hozzá. Igaz, hogy mindenben segítette őt, a legfinomabb falatokat mindig nekiadta. A vándor mégis másra vágyott. Mire? Talán csak arra, hogy egyedül legyen. Arra, hogy a varjú ne riasszon el mindenkit körülötte. Senkivel nem tudott beszélni, mert a varjú mindig közéjük állt és mindenkit túlharsogott károgásával. A vándor kezdte úgy érezni, hogy az egész világ egy nagy varjúból áll. Mindenhol őt látja, minden pillanatában vele van, mindenbe beleszól.

A vándor egyik éjszaka felébredt és lesétált a folyó partjára. Ott bámult búsan maga elé. Leereszkedett mellé egy óriási madár. Különös melegséget érzett a közelében.

• Gyere, ülj a hátamra!

A vándor nem gondolkozott. Felült a hátára. Tudta, hogy ezt kell tennie. A griffmadár felemelte őt a magasba és csodálatos helyekre vitte el őt.

• Olyan mint egy álom – suttogta magában a vándor. – Nem gondoltam volna, hogy ilyen létezik.

A vándor egy éjszakát töltött a griffmadár hátán, de ez az utazás megváltoztatta egész életét. Nem csak a látvány, hanem a griffmadár lelke is hatott rá. Tudta, hogy át kell adnia ezeket az érzéseket és halványan reménykedett abban, hogy még fog találkozni a griffmadárral. Másnap reggel megkérte a varjút, hogy ne legyen mindig a sarkában. Szereti és tiszteli őt. Soha nem fogja elfelejteni a közös vándorlást, de ő szeretne másokkal is találkozni és nem akarja, hogy mindig ott legyen vele.

A varjú nem értette. Becstelennek nevezte a vándort, aki bármilyen jött-ment madárért otthagyja őt. A vándor sajnálta a varjút, de nem akart tovább magyarázkodni. Tudta, hogy egy varjúból soha nem lesz griffmadár, soha nem tud a varjúval együtt szárnyalni, de nem akarta régi barátját megbántani. A varjú csak akadékoskodott, sőt követelte, hogy magyarázza meg, azt a gorombaságot, amit vele művelt. A vándor csak hallgatott. Majd megpróbálta újból szépen elmagyarázni:

• Nem válnak el az útjaink, még fogunk találkozni, de meg kell, hogy tapasztaljam, hogy milyen a szél suhogása, hogy milyen a gondolat ereje, milyen megérezni mások rezdülését.

• Miért nem tudod mindezt velem megélni, hiszen én teljes mértékben alkalmazkodom hozzád? Oda megyek, ahová csak akarod. Azzal találkozol, akivel csak akarsz, de én is hagyj legyek melletted!

• Amikor két élőlény nagyon szereti egymást, még akkor is szükségük van egyedül létre.

• De, te nem egyedüllétre vágysz, te elküldesz magadtól egy olyan griffmadár miatt, aki lehet, hogy soha nem fog visszatérni hozzád!

A vándor nem tudott válaszolni a varjú kérdésére. Csak azt érezte, hogy nem akarja a varjú örökös károgását hallani. A varjú még károgott egy darabig, majd dühösen felszállt és keresett magának olyat, aki jobban megbecsüli az ő odaadását. Soha többé nem tért vissza a vándorhoz.