A. Revenita
2024. 06.30.
Várakozol a pályaudvaron. Már megint késik a vonat! Mi lenne, ha felszállnál egy másik vonatra, amelyik ugyanabba az irányba megy? Igaz, hogy nem megy el addig, amíg szeretnéd, de közelebb kerülsz a célodhoz! A kísértés nagy, viszont félsz, hogy rossz vonatra szállsz, nem jutsz el oda, ahova szeretnél, s a végén eltévedsz.
---
Hányan, de hányan tétovázunk életük egy-egy állomásán?! Elinduljak? Ne induljak? Mi van, ha rossz vonatra szállok? Mi van, ha erre az állomásra soha nem fut be a várva várt vonat? Mi van, ha előre kell menni, és lehet, hogy egyszer, de az is lehet, hogy többször is át kell majd szállni? De mi van akkor, ha miközben én csak egy kb. megfelelő vonaton utazok, befut az igazi vonat és én nem tudok átszállni rá? Mi van akkor, ha elszalasztom a nagy lehetőséget a türelmetlenségem miatt?
Vajon 15 évesen rossz vonatra szálltam, amikor megismertem életem első szerelmét? Vajon rossz döntés volt, hogy a szerelemből házasság lett? Utólag visszagondolva, nem. El kellett indulnom egy úton még akkor is, ha most már nem hozzá sietek. Született két szép gyerekünk. A tündérmese, ami az esküvőnkkel kezdődött kitartott a gyerekek 10 éves koráig. A kapcsolatunkon keletkező repedésekkel sokáig nem voltam hajlandó szembenézni. Végül megszületett a döntés és leszálltam erről a vonatról. Jól tettem-e? Egy szép kapcsolat nem az életünk végéig tart?
---
Ülsz egy vonaton és úgy érzed, hogy az nem arra fele megy, amerre neked jó lenne. Azt gondolod, hogy tudod, hogy hová szól a jegyed, de amikor kinézel az ablakon piszkos házakat látsz, nem virágzó fákat, nem látod a távolban fehérlő templomot. Biztos, hogy tudod hová érkezel? Nem mindegy, hogy utazol valahová, vagy csak visz a vonat. A lelked legmélyén szenvedsz. Közben pedig mosolyogsz mindenkire, hiszen minden tökéletes. A tökéletesség illúzióját nem szétrombolni! Egy tehetetlen csomagnak érzed magad ezen a vonaton, olyan vagy, mint egy feladott poggyász. A vonat elkezd lassulni. Úgy érzed, ez a megfelelő pillanat. Vagy most kiszállsz, vagy örökre fennmaradsz és elhiteted magaddal, hogy milyen jó sorsod van, hiszen a saját vonatfülkédet úgy rendezheted be, ahogy te akarod.
---
Már megfontoltabb vagy. Már nincs benned az az érzés, hogy a tinédzserkor állomásáról el kell indulnod. Már nincs benned az a félelem, hogy lemaradsz valamiről, a családról, arról, hogy gyerekeid legyenek. Ha szerencséd van, akkor az a gyötrő gondolat sem bánt, hogy ez az utolsó alkalmad, ha most nem teszed meg, akkor soha nem szállsz már vonatra.
Néha eszedbe jut, hogy milyen szép is lett volna, ha az első vonattal, átszállások nélkül utazhattál volna életed végéig. Mekkora esélye van annak, hogy két ember ugyanúgy változik? Lehet, hogy 18 évesen még hasonlóan láttátok a világot. Lehet, hogy 25 évesen ugyanazon az úton akartatok elindulni. Mi van akkor, ha 40 évesen már nem ugyanaz az út kedves a szíveteknek? A gyerekeket felneveltétek. Útelágazáshoz értetek. Tisztességesebb volt, hogy felvállaltátok, hogy a közös út eddig tartott. Leszálltál a régi vonatról.
Már világosabban látod az úti célodat. Már kiválasztottad az új vonatot és felszálltál rá. Arra vigyázz, hogy ha úgy érzed, hogy a célod felé haladsz, akkor ne kívánkozz el már onnan csupán a változatosság izgalmáért még akkor se, ha a vonatod látszólag lassan halad és néha várakozik!
---
Megérkezett a vonatod. Felszállsz rá. Igaz, hogy késve érkezett, de csak 10 perccel indult később a tervezettnél. De ez a vonat oda tart, ahova utazni szeretnél. Ennyit érdemes volt várni.